Iványi Szakértő Iroda Kft.

+36 20/325-6474

Etikus üzleti
magatartás

Rólunk mondták

Üzemorvosként több közös cégben dolgoztam vele együtt, tevékenysége az őt alkalmazóknak mindig javára vált. Iványi Botond gyakorlott munkavédelmi szakember aki a hatályos jogszabályokat követi, ismeri, és pontosan, gondosan alkalmazza, illetve alkalmazását betartatja, megköveteli. Az ügyeket önállóan és kiszámíthatóan intézi, mindig jóindulatú és segítőkész, ezért szeretek én is vele dolgozni.
Jellemző rá a kifogástalan, külalakra és tartalomra is színvonalas munka.

Dr. Ihász Judit
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos


A Kardirex Egészségügyi Központ főigazgatójaként, a Kisalföldi Presztízs díjas és ISO minőségirányítással is rendelkező Kft. ügyvezetőjeként, eddigi együttműködésünk alapján ajánlom Iványi Botond szakmai tevékenységét igénybe venni. 2001 óta működünk együtt közös feladatokon, azóta csak jó tapasztalatokat szereztem róla, ezért javaslom őt alkalmazni. Jól felkészült, határozott, megbízható, a munkabiztonsági előírásokat szigorúan, a határidőket is naprakészen betartó munkavédelmi szakember, mindig lehet rá számítani. Minden területen és helyzetben a megbízó javára törekszik, a feladatokat magas színvonalon teljesíti, elégedett vagyok a munkájával.

Dr. Vasas István
A Kardirex Egészségügyi Központ főigazgatója


A Maraton 2002 Munkabiztonsági Szakértő Irodáról közel 8 éves munkakapcsolatunk alapján elmondhatom, hogy szakmáját magas szinten művelő, megbízható, lelkiismeretes csapatot, és munkájában rendkívül precíz partnert ismertem meg bennük.

Dr. Herberger Mónika
Foglalkozás-egészségügyi szakorvos


A zalaegerszegi Flextronics Kft.-nek Iványi Botond munkavédelmi szakértő immár 2006 óta tartja meg a munkavédelmi képviselők éves kötelező oktatását. Az előadások érthetőek, jól szervezettek és tökéletesen kidolgozottak, a Munkavédelmi Bizottság tagjainak az idén a zalaegerszegi gyár telephelyén lett megtartva az éves kötelező oktatás, ami rendkívüli módon jól sikerült, minden résztvevő teljes mértékben elégedett volt.
Ezúton is köszönjük a nagyfokú rugalmasságot és színvonalas oktatást.

Görbe Sándor
MVB elnök


Munkabiztonsági szakértőként jól képzett és sok gyakorlatot szerzett eddigi munkássága alatt. Szakmai alázatát és hivatástudatát emelném ki, amire a jövőben mindenképpen lehet és kell is építeni. Maga felé szakmai téren komoly elvárásokat támaszt, és ebből a szakma iránti erős motiváltsága tükröződik. Határozott személyiség erős akarattal, amit a szakmai feladatoknak rendel alá.

Horváth Péter
gyárvezető, ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.


Cégünk, a RoofLITE Magyarország Kft. 2006-ban bízta meg Iványi Botondot, mint munka-és tűzvédelmi megbízott, a vállalatnál felmerülő munkavédelmi és tűzvédelmi feladatok teljes körű ellátásával, melyet azóta is folyamatosan végez. Fontosnak tartom kiemelni, hogy Botond nagyon jó kapcsolatot épített ki cégünk dolgozóival is, akik szinte kollégaként tekintenek rá.

Mészáros Krisztián
operatív igazgató


Iványi Botond, a Marathon 2002 Munkabiztonsági Szakértő Iroda munkatársa 2008. július 1. óta áll megbízási szerződésben a Kays Kft.-vel. Ezen idő alatt munkáját minden esetben maradéktalanul elvégezte, szakmailag felkészült és naprakész, a Megbízási szerződésben foglaltaknak teljes mértékben eleget tesz. Cégünknél elvégzendő felülvizsgálatok, oktatások időpontját pontosan számon tartja, előre jelzi, azokat rendben elvégzi, lebonyolítja.
A vizsgálatok, oktatások dokumentumait hozzánk pontosan jegyzőkönyvezve eljuttatja.

Kaisz Krisztián
Kays Kft.


A szerződéskötést követően Iványi Úr részletesen átvilágította a cég tevékenységét és a munkavédelmi szempontból kiemelten veszélyes tevékenységekre vonatkozó előírások szellemében megújította a cég munkavédelmi szabályzatát. A megújított szabályozást konzekvensen átvezette a gyakorlatba, annak megvalósítását pedig a napi tevékenységek során folyamatosan kontroll alatt tartja.
Az elvégzett munkára a kifogástalan szakmai hozzáértés, elkötelezettség és konstruktív együttműködés volt jellemző.

Salamon Zoltán
ügyvezető igazgató, Samas Hungária Kft.


Az Iványi Szakértő Iroda Kft. minden munkatársa jól együttműködik a Siemens Zrt. helyi munkavédelmi szakembereivel, munkájukat folyamatosan segítik. A Magyarországon érvényes előírásokat jól és naprakészen ismerik, a felmerülő új helyzeteket ügyesen kezelik, szakmai kapcsolatrendszerük széles körű. Minden kapcsolódó feladatra megfelelő útmutatást adnak, a team tagjai önállóan végzik tevékenységüket. A szerződéskötésünk előtt Iványi Botond által javasolt "munkavédelmi készenlét" 2008 óta jól bevált, a nap 24 órájában lehetőséget biztosít szükség szerint azonnali beavatkozásra is.

Pintér Tibor
projektvezető


Iványi Botond 2004-től rendszeresen készíti a biztonságtechnikai tervfejezeteket és az ehhez kapcsolódó tanácsadást. Munkáit mindig precízen kidolgozva, a jogszabályok alapos ismeretével, a vállalt határidők pontos tartásával megelégedésünkre végezte.

Németh Gyula
Talent-Plan Tervező, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.


Munkája során mindig nagy körültekintéssel jár el, a cégünknél előforduló legkisebb munkavédelmi anomáliákra is nagy gonddal és haladéktalanul felhívja a cég vezetésének figyelmét, egyben rögtön javaslatot is tesz a probléma kiküszöbölésére. Bármely kérésünk esetén azonnal rendelkezésünkre áll, rugalmasan és cégünk érdekeit szem előtt tartva kezeli a megoldandó feladatokat.

Jankovits István
ügyvezető, Jankovits Hidraulika Kft.


Az Iványi Szakértő Iroda Kft. szolgáltatásaival elégedettek vagyunk. Iványi Botond a munkavédelmi teendőket precízen, szakszerűen ellátta, az eseti feladatokban segítőkészen járt el. Az Iványi Szakértő Iroda Kft. által végzett tevékenységek maradéktalanul megfelelnek mind a szeződésben rögzítetteknek, mind az egyéni igényként megfogalmazott feladatoknak.

Rehoreghné Sipos Ildikó
gazdasági vezető, Liebherr Építőipari Gépek Magyarország Kft.


A képzésre már mind iskolai végzettség, mind szakmai tapasztalat alapján előismeretekkel érkeztem. Ennek ellenére is úgy érzem, hogy nemcsak szakmai tudásom bővült a képzés során, de a számos esetpélda, történet, fénykép is nagyon tanulságosnak bizonyult. A legnagyobb elővigyázatosság mellett is az élet bármikor tartogathat nem várt eseményeket, melyekre leginkább látókörünk ilyen jellegű bővítésével tudunk felkészülni. Ehhez nagy segítséget nyújtott maga a képzés, mindemellett pedig az oktató és az őt segítők felkészültsége, alapossága és kedves, támogató hozzáállása.

Németh Noémi
HR Generalista
HBPO Professional Services Kft.


Nehéz a törvény száraz szövegét érdekesen előadni úgy, hogy az elviselhető és érthető is legyen. De nekik ez sikerült! Megértetik a jelenlévőkkel a dolog lényegét és fontosságát.
Egy kellemes légkört teremtenek a képzés alatt. Nem feszengsz, nem érzed kellemetlenül és idegennek magad. Bátran kérdezhetsz, mindenre kapsz választ és tanácsot.  
Isteni a kávéjuk, a LATTE-t mindenkinek ajánlom!!!

Kis Henrietta
Accountant-Controller
Shin-Etsu Polymer Hungary Kft.


Az IVÁNYI SZAKéRTŐ IRODA Kft. kiválóan teljesít szakmai területén. Az alkalmazottak rendkívül profik, mindig elkötelezettek a magas színvonalú szolgáltatás nyújtása iránt. Kedvességük és segítőkészségük kiemelkedő, mindig készek válaszolni a felmerülő kérdésekre. A gyors reakcióidő és az ügyintézés sebessége tovább növeli az iroda vonzerejét. Magas színvonalú, ugyanakkor baráti hangulatú oktatást nyújt a munkavédelmi képviselők számára.
Akik szakmailag megbízható és barátságos környezetben szeretnék ügyeiket intézni, azoknak szívből ajánlom Botondékat.

Kunkli Erika
HR referens
ACSG Kft.


Évek óta részt veszek az IVÁNYI SZAKÉRTŐ IRODA által szervezett Munkavédelmi képviselő képzésen. Ezen továbbképzések mindig jó hangulatban, komfortos környezetben, teljeskörű ellátás nyújtása (kávé, üdítő, nassolni való, menü-ebéd) mellett telnek. Iványi Botond munkavédelmi szakértő áttekinti a csoport szakmai összetételét és mindenki számára érdekes, tanulságos témákkal készül. Előadásai élményszerűek, nagy tapasztalattal rendelkező szakértő. A kérdésekre pontosan, segítőkészen válaszol. Jól felkészült, nagytudású szakember.

Sass Szilvia
Szent Angéla Otthon


Több éve járok Önökhöz, munkavédelmi oktatásra, amit nagyon szívesen teszek. Egyrészt a munkahelyemet képviselem, ahol már 26 éve dolgozom, másrészt jól megszervezett és színvonalas a továbbképzés. Sokat tanultam és bízom benne, hogy a továbbiakban is lesz lehetőségem Önökhöz járni Munkavédelmi továbbképzésre.  További sok sikert a munkájukhoz.

Schmiedtné Dold Renáta  
COMTECH Kft.


Cégünknél évek óta az Iványi Kft. végzi a munkabiztonsági szaktevékenységet. A munkavédelemmel kapcsolatos feladatokban maximális segítségnyújtás jellemzi őket. A cégünkre szabott oktatásokon a száraz jogszabályok halmazát sokkal érthetőbbé tették számunkra.
Iványi Botond munkájára rendkívül igényes, precíz és nagy szaktudású szakember, valamint remek előadó!
Végül, de nem utolsó sorban megemlíteném, hogy egy-egy képzésük során a kiszolgálás is kiváló.

Vigh Erika
irodavezető 
ABROTECH Kft.


Az Önök cégével sokéves kapcsolatunk van. A cégről csak jókat tudok írni: A munkákat minden esetben gondosan, nagyon korrekt határidőre vállalják és el is végzik. Külön nagy segítség a cégünknek, hogy mindig időben kapunk jelzést a jogszabályok szerinti teendőkről és ezek megoldásában is minden esetben nagyon korrekt, színvonalas szakmai segítséget kapunk.
További munkájukhoz is sok sikert és jó Egészséget kívánunk!

Németh Gyula
okleveles építészmérnök
építész vezető tervező
vezető településtervező
ügyvezető
Talent-Plan Kft.

Kapcsolat
Elérhetőségeink:

Cím:

9081 Győrújbarát,

Juharfa utca 12.

Mobil:

+36 20/353-2363

+36 20/325-6474

Küldjön nekünk üzenetet!